Miért jársz folyton távol
Szomorú a hangod, mondd miért félsz
Elfáradtál és fázol
Betakar a Hold míg hozzám érsz
Poros úton végig kísér
A felhőkig ér
Ott járok én
Ahol végtelen térben
Testem a szél
Lombok közt él
Jöjj hát, gyere érezz engem
Így lesz jó, gyere érezz, nincs már szó
Mindent elhagytál, nincsen múltad már
Így most jó, szabad élet, áramló
Tárd ki a szárnyad, élvezd hát
Gyönyörű vagy, így emlékszem rád
Nevet az égszínkék, mosolya békesség
Dalol a réges-rég, szavai ékesség
Ölel a százszorszép anyai gyengédség
Vezet a jó szándék, atyai bölcsesség
Ó mondd meddig tűr a fény feledést
Ó mondd meddig őrzi még erejét
Hát szólj nappalom, szólj éjszakám
Szólj égi testvér, szólj Földanyám
Szóljon a nép, tűz fonja át
Szólja az ember lángok szavát
Nem elég...
Vérrel írott lapjaimat letakarom
Abból gyújtok hajnalt én
Tűnő kornak szép emlékén
Nem elég...
Fájó testem nem vihetem az utamon
Elrejtem a Föld mélyén
Szunnyadjon a sziklák szívén
Messze fenn az égen, éjnek sűrűjében
Lelkem csillagából lámpást gyújt az Isten
Érzem rezdülését, tenger áradását
Napfény szőtte éltünk néma kiáltását
Ébredj édes álmom, ébredj teremtésem
Szólítsd meg a Földet, ébreszd fel a testem
Erdő rejtekéből, forrásnak vízéből
Új életre keljen, azt hirdesse múltam nem feledem